Egérirtás

Fészküket döntően épületen belül falak mentén, lyukakban vagy régóta felhalmozott anyagokban, esetleg bútorok kárpitjában alakítják ki. Ha kedvező életfeltételeket találnak, akkor egész életüket akár egy másfél méter sugarú körben is leélhetik és ezt a területet mindaddig nem hagyják el, amíg életkörülményeik meg nem változnak. Mindenevők, folyadék igényük azonban csekély, elsősorban azonban növényi magvakat, az ember környezetében inkább élelmiszert fogyasztanak. Irtási módszer többféle lehet.

Patkányirtás

Hazánkban elsősorban a vándorpatkány fordul elő nagyobb számban. Rendkívül szaporák, optimális körülmények között egy patkány párnak évente négy, nyolcszáz utóda is lehet. Elszaporodásuk mértéke a táplálék mennyiségétől valamint a zavartalan búvóhelytől függ. A vándorpatkány legszívesebben az épületek közvetlen közelében, földlyukakban él. Mindenevők, gyors alapanyagcseréjük miatt, illetve fogaik koptatása végett állandóan táplálkozniuk, rágniuk kell. Nappal fészkükben tanyáznak, döntően éjszakai állatok. Különféle fertőzéseket is terjeszthet.

Egyéb rágcsálók és kártevők

Fizikai, mechanikus, valamint biológiai irtási módszereket alkalmazunk külön-külön, illetve kombináltan, a fertőzöttség mértékétől függően, gócok felszámolása, vagy megelőzési igény esetén és szükség szerint.

Egyéb rágcsálók és kártevők esetén is hívjanak bizalommal!